Prológus – Új helyen

 

(Xavier Intázet - Három hónappal Apokalipszis legyőzése után)

- Charles! – Farkas hatalmas erővel lendíti be a kiképzőterem ajtaját. De mégis szinte megdöbbenti, amit tapasztal – egy vérző homlokú professzort, és a teljesen tönkretett, lepusztított kiképzőterem maradványát. – Ez…

- Felszólítás – törli le a vért nyugodt mozdulattal a tolószékes alak. – És nem ez lesz az utolsó, amit el kell viselnünk, Logan.

- Igen, szerintem sem. Ez elég figyelmeztetés.

- Nemsoká el kell hagynunk szeretett Amerikánkat, barátom – sóhajt az idősebb, s arcán szomorú barázdák kélnek. – Meg kell védeni a tanulóinkat.

A vicsor és az előtörő karmok mindent elárulnak.

- Nem adhatjuk fel ilyen hamar, Charles! – járja át düh és elkeseredés vad hulláma.

- Nem adjuk fel. El kell mennem egy időre. Beszélnem kell Michael Warrennel – jelenti ki a professzor, s a társa sejtheti, eszébe jutott valami, melyből azonnal fontos tervet kovácsolt, s megvalósításának azonnal neki is kezdett.

Hatalmas, nehéz sóhaj a válasz, s a sokat megélt katona a romokat elhagyó vezető után tekint – szemében azonban nem félelem, hanem a bizalom fénye honol.

 

***

A táj repülése nem simítja el az intézményvezető arcáról az eltökélt, bizakodó ráncokat – alig másfél órás út kell ahhoz, hogy a Warren-rezidencia pompás kapui feltáruljanak előtte.

Nem repülővel jött, s ez annak a következménye, hogy veszélybe sodorná az intézetet, ha jelentős katonai erőket vonultatna fel, vagy csak a gyanú alapján képesek lennének mások besározni. Még annál is inkább, mint eddig. Inkább taxival utazik, gondolatait pedig barátja páratlan jellemére irányítja.

A hely természetesen pazar – az épület hatalmas és stílusos, arany és fehér színekben pompázik, s akkora, gondozott kert társul hozzá, kis túlzással, mint a Central Park.

A kaputelefon előtt kiszáll, s jelentős pénzt hagyva a taxisnál a berendezéshez lép. Lenyomva a gombot, azonnal egy szívélyes hangot hall.

- Szép napot kívánok Önnek Uram a Warren kúria lakóinak nevében! A nevem James Richter! Miben lehetek a segítségére, Uram?

- Üdvözlöm, James, én Charles Xavier professzor vagyok, és Michaellel szeretnék beszélni – udvarias hangja egy ilyen környéken alapvető követelmény, habár igazán nem kell tennie azért, hogy kihozza magából amúgy is közeli énjét.

- Azonnal Ön elé megyek, Warren úr mindig szívesen látja Önt, Uram! – a hang elhal, s másodpercek után egy fekete autó jön a professzor elé, s felveszi, tiszteletteljes főhajtás, és ajtókinyitás közepette. Alig egy perc lassú kocsikázás után, barátságos mosollyal száll ki a főportás, és kinyitja az ajtót.

- Warren úr a halban várja Önt! – mutat az irányba a férfi.

Világosbarna haja és melegbarna tekintete szépen kiemeli vékony, ifjú alakját.

- Köszönöm! – indul el az intézményvezető.

 

***

- Barátom! – részesíti szívélyes ölelésben az angyal. – Megkínálhatlak valamivel? – a házigazdaszerep igencsak jól áll a szőke hajú férfinak.

- Köszönöm – biccent lassan felengedve amaz.

- Skócia – jelenti ki hosszas hallgatás után Michael, mire még a sokat élt professzor is meglepődik. – A Xavier Intézetnek adom az Albioni rezidenciámat – mondja, belevágva, habár a vendége nem szólalt meg, csupán fehérborába kortyolt.

Percek múltán egy hatalmas sóhaj hagyja el a professzor tüdejét.

- Köszönöm, Michael – sóhajt hálásan. – Őszintén szólva a pénzügyi helyzetem több mint jó, de az idő ellenem dolgozik, és a feltűnést is kerülnöm kell. Esetleg eladhatnád – néz komolyan az épp elmosolyodó férfira.

- Nem kívánom eladni. Egyszerűen már a nevedre írattam – nevet fel jóízűen.

- Készültél a kérésre?

- Nem. Egyszerűen tudtam, hogy az intézetet vagy fel kell oszlatnod, vagy elhagynotok, de maradásotok nem lehet. Tudtam, hogy nem leszel képes magukra hagyni azokat, akiket meg kell védened. És… ez közös bennünk. Én sem lennék képes a hivatásomat feladni, főleg, ha életek forognak kockán – ahogy a székre ereszkedik, kitűnik nemesi születése, egyfajta kellem sugárzik róla, melyet az aranyos fényben világító kandalló tovább erősít.

- Csatlakozol hozzánk?

- Nem. Összekötő leszek. Szükség van itt rám, jobban, mint eddig, és… rátok is. Itt harcok lesznek, és fel kell rá készülnünk.

- Átgondolt látásmód, látom… - sóhajt, majd ered a tűzbe Xavier professzor, kezében csupán tartva a kitűnő évjáratú bort. – Akkor, ideje nekem is mindent megszervezni – teszi le a poharat a férfi. – Közösen talán elkerülhetjük az emberek és mutánsok hiábavaló és ostoba harcát.

A pohár felvétele, és a másikkal való koccanását egy mélyebb, hosszabb beszélgetés nyitánya csupán, s a két férfi éjszakába nyúlóan társalog.

Az eszmecserét s tervezgetést James berohanása, s egy szörnyű hír akasztja meg.

 

***

- Michael… - rohan be egy eddig nem látott fiatalember, s telefont tart a kezében.

- Uram, a Xavier központ felrobbant. Ismeretlen tettesek a gyanúsítottak, de valószínűleg a kormány emberei tették – a vakrémület ritka lehet a középkorú, komoly férfi arcán, de most határozottam megfigyelhető rajta.

A professzor felpattan, s azonnal hívást intéz. Siker nélkül.

- Rick, mi a leggyorsabb járművünk? – kérdezi azonnal a Warren-örökös, s elnyomja a kézenfekvő poént:”rajtam kívül”.

- Ön, uram – mondja ki az inas helyette, majd a professzorra nézve folytatja. – Továbbá a MIG gépjárműve…

Az angyalnak meg sem kell szólalnia, azonnal elsiet az inas és mire Charles-szal együtt leérnek a garázsba, a repülőgyártól rendelt speciális jármű útra készen várja őket.

A krómozott acél színében pompálló személyautó első ránézésre egy SUV és egy sportautó keverékének hat, s mint a beszállás után az Intézet vezetője megtapasztalja, az is.

A másfél tonnás felboríthatatlan erőd farmotorja hallhatóan sugárhajtóművek darabjainak felhasználásával épült, s a közúti szabályokra fittyet hányva most Michael ki is hozza belőle a maximumot.

A professzor mégsem hőköl hátra a mérföldmutató jobb oldali elhasalását látva, tudja, egy kisebb betontömbbel való ütközést is könnyedén túlélnének, viszont a nemesifjú vezetési stílusából látja azt is, ettől nem kell tartaniuk.

Ha az úton túl nagy a forgalom – ami az intézethez közeledve egyre inkább jellemző lesz – nemes egyszerűséggel árkon-bokron-vízmosáson át veszik az akadályokat. Persze a katonai terepjárókból átszerelt lengéscsillapítóknak ez meg sem kottyan, s a sofőr és utasa kisebb rázkódásokat éreznek csak a félelmetes sebesség ellenére is.

Ahogy az intézet hátsó udvara felől kénytelenek közelíteni a bejáratnál összegyűlt újságírók áthatolhatatlan sorfala miatt, Charles egy pillanatig rémülten hajol előre.

- A biztonsági rendszerek! – nyögi halkan.

Aztán meglátva az intézmény füstölgő helyét, rájön, figyelmeztetése hiábavaló volt. A központ megszűntével a félig aktiválódott biztonsági mechanizmusok kiemelkedései tarkítják útjukat, de a zsámbéktetős elektro-töltetvetők, a felőlük elhúzódott ál-földrétegből csak merőlegesen előtört lézervetők, melyek sosem álltak célra, s a központi figura, a tölteteit elereszteni már képtelen, vörösen izzó szemű angyal-szökőkút csupán egy kikerülendő akadályt képeznek.

A professzor döbbenten néz iskolájának hűlt helyét és azonnal minden elmei erejét összeszedve igyekszik a mutáns fiatalok elmejelét érzékelni.

Meg is találja őket, nem messze az erdőben, elrejtőzve.

Gyerekek, mind megvagytok? – kérdezi vaktában valamelyik elmétől, sajnos a Cerebro nélkül képtelen elkülöníteni melyikük elméje melyik és kik vannak ott.

Mind jól vagyunk, Charles – érkezik Ororo képzett elmeválasza, azonnal hatalmas követ gördítve le a kopasz férfiú szívéről.

Várjatok meg, mindjárt odamegyek.

- Szerencsére mindenki ép és egészséges – mondja fennhangon a szintén aggodalmas arcú Angyalnak.

***

(Farkas)

Nem okozott nagy meglepetést, hogy az Apokalipszis-incidens után az emberiség ismét ellenünk fordult.

 Egy hatalmas mutáns, aki az egész emberiséget mutánssá – vagy halottá – akarta tenni. Több se kellett a paranoiás embereknek.

Kelly igazgató képviselőként indult, de rövid idő, egy év alatt alelnök lett. Egy báb-elnök alatt. Azóta nem kérdéses, hogy ki sugalmazza a mutánsok jogait mindinkább korlátozó törvényeket a szenátusban. Jövőre biztos, hogy megnyeri a választást.

 Még jó, hogy ezt már távolról nézzük végig.

Charles, mint mindig, most is sokáig igyekezett a diplomácia ösvényein lépdelni. Aztán, amikor belátta, hogy kedvenc fegyvere csütörtököt mondott a fafejeken, meghozta egyik legnehezebb döntését.

- Barátaim, tanítványaim és intézetünk tanulni ideérkezett fiataljai. Mint bizonyára ti is látjátok, az X-csapatnak nincs többé maradása egy olyan országban, ahol már a birtok határait sem hagyhatjuk el anélkül, hogy egy utcai lámpa felrobbanásának ügyén elő ne vennék Elektrot, vagy a hirtelen jött felhőszakadásokat ne Ciklon nyakába varrnák. Ha ez így megy tovább, minden nap tárgyalásokra járunk ahelyett, hogy képességeink feletti uralmunkat tökéletesítenénk. Kevés ilyen nehéz döntés akad egy intézmény vezetőjének életében, mint ez a mai.

A kölykök feszült figyelemmel lesték minden szavát. Igazán türelmetlenül vártam, hogy kimondja nekik a nyilvánvalót, hogy ne csüggjenek olyan áhítattal a szavain.

- Hosszas mérlegelés után arra a döntésre jutottam, hogy intézetünk székhelyét a ködös Albionba – miért fogadtam volna rá, hogy Hank elmosolyodik, Bobby meg értetlenül vonja fel a szemöldökét? – helyezem át. Jóbarátunk, Michael Warren rendelkezésünkre bocsátotta családjának Skóciai birtokát, s maga is velünk tart.

A több tucatnyi fiatal érettségéhez mérten fogadta a hírt. Persze a legidősebb kölyköknek csak a lélegzete állt el egy pillanatra, de láthatóan voltak köztük olyanok – mint például Ciklon, vagy Cyclops - akiket nem ért meglepetésként a hír. A kissé tapasztalatlanabbak egy-két ámuló hanggal és bennakadó sikollyal reagáltak.

A legrosszabbak – mint mindig – a legfiatalabbak voltak. Smythy például egy hatalmas felföldi fennsík látképét idézte a prof mögé, amin a többiek azonnal kuncogni kezdtek, majd mikor Edgar ezt megtoldotta egy akaratlan ködtakaróval is a teremben, Charles sem bírta ki egy mosoly nélkül.

- Mintha máris ott lennénk. Kurt, nem is tudtam, hogy ennyit fejlődtél!

A Manó persze először elkezdett magyarázkodni, majd mikor észbe kapott, lekonyult a farka, meg még jobban eltompultak a szürkésfehér szemgolyói.

- Félretéve azonban a viccelődést – emelte meg kissé hangját az intézet atyja – tudom, nem mindenki akar, vagy tud velünk tartani. Aki nem tud, mert szülei esetleg inkább maguk mellett tudnák ezekben az időkben is, hatalmas bátorságról és családi szeretetről téve bizonyságot, minden tiszteletemet és jókívánságomat megérdemli. Aki pedig nem szeretne oly messzire vándorolni szeretett Amerikájából… nos, ők is szabadon rendelkezhetnek sorsuk felett. S csak remélni tudom, hogy ha újabb családot keresnek maguknak, akkor azt Kalipso mellett találják meg és nem a Testvériség bandájában.

Eszeveszett sustorgás kezdődött meg köztük, mint az várható volt. Charles befejezettnek tekintette a szónoklatát, s most ujjaiból piramist formázva – pedig tudja, hogy megutáltam őket – várta a gyermeksereg eloszlását.

A következő napokban beszélgetések és heves viták éppúgy előfordultak egyesek döntései felett, mint könnyes búcsúzkodások. Az Intézet színvonalát dicséri, hogy egyik diák sem haragudott meg, vagy gyűlölködött össze maradó társával, vagy társaival.

Miként az várható volt, az utazást a magát csak KurtAirlinesnak nevező Manó intézte. Warren pedig már ott várt mindenkit érkezéskor, hogy szállást adjon sokaságunknak a tengernyi szobában. A Manó becsületére legyen mondva, rengeteget tanult, mert csak akkor kért fél, vagy egy óra pihenőt, ha valaki túl sok személyes tárgy mellett állva várta, hogy sort kerítsen rá.

Mi tagadás, utánam is kért egy órát. Talán a csontozatom volt túl nehéz falat neki. Vagy a motorom.

Vadóc – mikor elégedett meg ő bármivel, amit valaki kínált neki? – persze a saját útját járta most is. Flegmán és kislányosan odalépett Kurthoz, majd ahogy előre megpuszilta az arcát, megköszönve neki az utaztatást, a következő pillanatban eltűnt a cuccaival együtt. Persze ő is hozta a sportmotorját, s ő annyit pihent utána, amennyit akart aznap. Hiába, ez volt az egyetlen dolog, amit egy év alatt elfogadott Mystiktől. Igaz, az első napon kiment festékért és kékről feketére festette magának. Kíváncsi lennék rá, az anyja látta-e valaha, mit művelt az ajándékával.

 

(Vadóc)

Engem is meglepett a prof bejelentése, habár magam is tapasztaltam napról napra, mennyire ellenünk fordultak az emberek.

Nekem ez még nehezebb volt, hiszen én tudok a legnehezebben beilleszkedni és elvegyülni. Leszámítva persze Kurtöt, akinek mindig viselnie kell a képgenerátorát. Néha sajnálom érte, hogy sosem lehet önmaga. Kivéve persze egy személyt, aki előtt önmaga lehet…

 Nekem azonban ez aligha hinném, hogy megadatik valaha is. Bárkit szeretnék is, nem tudok úgy hozzáérni, hogy ne vegyem át az emlékeit, vagy szívjam el az erejét. Már tudom kontrollálni az erőmet úgy, hogy nem ájul el, akihez hozzáérek, s a Professzor azzal kecsegtet és bíztat, hogy idővel ennél többre is képes leszek. Alig merem hinni, hogy igaza lesz.

A bejelentés után mindenki nehéz döntés elé került. Persze nekem többekkel együtt egyértelmű volt a választás. Se családom, se szerettem… Ott a helyem az X-ekkel. Mystiket aligha tekinthetem anyámnak. Örökbefogadott csupán, s azt sem szeretetből.

Kurtöt féltettem. Az anyja… beleborzongok, hogy ezt így kell leírnom… velünk jön a kis kompániájával együtt, s nem tudtam, hogyan viszonyul ahhoz, hogy barátnője, Amanda ott marad.

Legalábbis ezt hittük. A lány azonban, hatalmas bátorsággal szembement szüleinek akaratával, s nem érdekelte, hogy kitagadják, kijelentette, hogy ő pedig Kurt-tel tart.

Végül nem tagadták ki, de igencsak féltik a mai napig. Naponta hívja fel őket, hogy megnyugodjanak, még ma is életben van. Ráadásul a Professzor külön nekik készíttetett Forge-dzsal egy holokommunikátort, ami mindkét lakásban egy vázának néz ki, míg a célszemélyek hozzá nem érnek. Akkor viszont képet és hangot is közvetít.

Amanda nagyon élvezi az életet velünk. Mindenki képességét csodálja – főként Kurtét persze… - és segít nekik kibontakozni, elfogadni képességeiket, használni őket a mindennapokban, s hogy a barátságos skótok között hogyan járhatnak félelmet nem, csak barátságosságot keltve. Amennyi időt a Professzorral tölt, fogadom, pszichológus lesz belőle az értő irányítás alatt.

Olykor sajnálom, hogy nem volt itt… illetve ott, amikor megijesztett és félelemmel töltött el a saját képességem. Ha minden nap beszélgetett volna velem, sokkal könnyebben jutok át a kríziseimen. Meg persze azon is, hogy Scott Jean-nel jött össze.

El sem hiszem, mennyivel másabb itt, Skóciában, mint otthon. Az emberek itt elfogadnak minket, és ha nem randalírozunk, bárhol szívesen fogadnak. Láss csodát, ezt még a Vesztériség is megértette két-háromnapnyi fogda után.

- Vadóc, nem jössz edzésre?

- De, de megyek… - hogy Kitty mindig emlékeztet, mikor kell Farkas kínpadjára járulni…

***

(Xavier intézet romjai)

A nagydarab, bőrkabátos, szőke alak fáról-fára ugorva rohan. Követ egy szagot, mely jó ideje vonzza.

Mikor eléri a Xavier intézetet, katonákat lát mindenütt, akik a védelmi rendszerrel vívnak hiábavaló csatát.

Két katona megperdül a levelek suhogására. Vesztükre. Két hatalmas, karmos mancs kapja el őket és vadállati erővel csapja egymásnak a gyenge emberi testeket.

A lény harcias morranás közepette száll szembe katonával és gépi védelmi rendszerrel válogatás nélkül.

Már majdnem eléri a fotocellás üvegajtót, amikor az egész Intézmény megremeg, majd egy hatalmas narancsszín gömbben oldódik fel Charles Xavier minden munkássága és anyaga.

A több, mint két és fél méter magas lény rongybabaként repül el a detonáció erejétől.

 

Ami nem változik – és ami igen

(Farkas)

A két lány utolsóként lép az udvarra. Itt, Skóciában nem kell földalatti kiképzőtermekben gyakorolniuk, a ködös Albion tökéletes lehetőséget nyújt arra, hogy a szabadban gyakoroljanak, pláne Ciklon segítségével.

Már megint elkéstek. Vajon melyikük viszi késésbe a másikat? Vannak tippjeim…

- Nos, Kölykök. Ma kivételesen ködös időnk van, így a fül alapján tájékozódást gyakoroljuk. Mindenki válasszon párt, s előbb az egyik próbálja becserkészni a másikat, majd cseréltek. Egy órátok van. Aki többet ér el, az nyer. Aztán csoportosan gyakorlunk. Nos, gyerünk, mozgás, fél perc múlva mindenkit a ködön túl akarok látni, szétszóródva. Bobby, főképp neked mondom, nem szabályos más társát elkapni.

Kíváncsi vagyok, ki mer velem jönni.

- Nem is olyan rossz… - hallok a hátam mögül egy túlságosan ismerős hangot, túlságosan ismerős kísérőzajjal.

- Vadóc! Már megint elloptad az erőmet – vicsorgom.

Huh, ilyen szörnyű a kuncogásom? Mintha gyöngykövek csikorognának…

Ím, meg is van a párom. Nem merném másra rászabadítani magamat a tapasztalataim nélkül.

- Fuss, Kölyök, mert jövök – iramodok felé.

Mire nemes egyszerűen eltűnik. A kénszagtól fintorogva gondolkozom el rajta, hogy ez a lány egyre képzettebb és egyre pimaszabb. Hol van már az a félénk kislány, aki megrettent a saját képességétől és csak akkor merte bátran használni, amikor nem maradt más megoldás? Hiányzik.

S vajon míg itt kesergek azon, hogy mivé lett, hányak képességeit szívja még el, hogy aztán könnyűszerrel alázzon meg a diákok előtt? Jobb, ha indulok…

 

(Vadóc)

Imádok Farkassal küzdeni! Főleg ilyenkor, amikor tudom, nem ártatnak nekem azok az adamantit-karmok.

Yuhó! És ráadásul Kurt teleportáló képessége! Máris első sorból nézhetem végig, amint Bestiánk üldözi az ide-oda teleportáló Árnyékot.

Viszont nekem is mennem kell, mert drága kiképzőnk szagot fogott és közeledik…

Egy jegenyefa teteje. Hosszan szemlézhetek körbe-körbe, nézve a felvillanásokat, hallgatva a zajokat. Kit is figyeljek meg.. Á, megvan!

Elekrto és Kolosszus. Bivaly az a fickó, de most igencsak vigyáznia kell a fémborításával, mert az áramsrác könnyedén megpirongathatja.

Nemrégiben csatlakozott hozzánk, felszabadulva Magneto uralma alól, majd felszabadítva a családját. Az új világba csak húga, Iljana jött vele, szülei az orosz tajgán maradtak földművesként, de már szabadon.

Nah, már megint itt a mi Farkasunk…

Élvezet így bujkálni. Nézhetem a többieket, mi mindent találnak ki egymás ellen, rengeteget tanulhatok a képességeikről, s tudom, így Farkas is szemmel tarthatja őket.

Cyclops persze Jean-nel gyakorol. Nem értem, miért nem választanak maguknak más párt. Így túlzottan hozzászoknak egymás stílusához és nem ismernek meg más taktikákat, más képességek előnyeit, hátrányait. Na, tessék, Farkas kiképzőstílusát is sikerült átvennem.

Mondjuk, eléggé tetszik. Más látásmód, mintha felülről néznék mindent és átfogóan látnám a dolgokat. Sokat lehet ebből tanulni.

Például hogy a fél erdőn át üldöz engem már megint…

Íme, egy újabb páros. Kisbobby és Nagybobby. Az öntöbbszöröző és a Jégember. Bobby egyre-másra fagyasztja le, vagy börtönzi be a hamis képeket, a kisebbik Bobby pedig, ha mégis elkapják és cserélnek, nem átallja az illúziókkal a saját karjai közé kergettetni a jegest. Most viszont valahová nagyon elbújt előle a jég…

Oh, megvan. Azaz én vagyok meg neki. A fél testemet jég borítja be, s elkezdek zuhanni a fáról.

- Bobby! – tör elő torkomból a Loganhez méltó morgás.

Majd kieresztem karmaimat – ez csikis! – és megpróbálom kivágni magam. Ami persze nem megy.

Így kénytelen vagyok teleportálni. Azonban zuhanva nem tudom bemérni a saját helyzetemet, hiába, nem vagyok Kurt azért, így a földre nem tudok teleportálni, csak a jégből tudok kitűnni, s alig fél méterrel feljebb előtűnni.

Hallom a szilánkokra törő jég hangját és remélem, hogy az adamantit-csontváz elég kemény ahhoz, hogy semmi bajom ne történjék.

Egy másik csontváz elég kemény ahhoz, hogy elkapjon…

 

(Farkas)

- Nicsak, megfogtam a menekülőt – mosolygom, ahogy a szilánkokra törő Vadóc-jégtest után elkapom a valódit.

- Csak mert a kölyök besegített neked – morogja vissza hátborzongatóan az én stílusomban.

Majd újabb apró hang, s előbújó pengéi felém suhannak.

Hát rendben, ha harcolni akarsz, Kölyök… - ugrom hátrébb és magam is kieresztem három-három halálos pengémet.

A Kölyök meglepő dühvel küzd, amit meg is értek. Bobby megint csalt, s ha átvette az érzeteimet, akkor efölött most nagyon dühös. Viszont van annyi önuralma, mint nekem, így inkább rajtam vezeti le, mintsem hogy a kölyköt tépje szét.

Ahogy elugrálok karjai és lábai elől, meglepve tapasztalom, hogy karmai kecsesebbek s hosszabbak, mint az enyémek, ezekkel bizony szét is tépné a kölyköt.

- Kösz, hogy végigvezettél az összes diákon – vigyorgok rá. – Így legalább mindenkit ellenőrizhetek.

- Nagyon szívesen, így én is rengeteget tanulok.

- Látom, a kedvenc vágásaimból is sokat megtanultál. Ez ügyes volt, ezt a cselt, ha nem önmagam lennék, nem tudnám védeni.

- Milyen jó, hogy önmagad vagy – morranja, és újabb csapást indít.

Jó fél óráig csatázunk, meglepően jól használja már a képességeimet. Tény, általában ezt csinálja, amikor ilyen feladatot adok nekik. Mintha ez lenne az egyetlen célja, hogy küzdhessen velem. Vagy csak mindenkitől tanulni akar.

Végül is ez a képessége, bárkinek az erejét elvenni. S ehhez mindenkinek ismernie kell a képességét, a használatát is, hiszen, ha csak átveszi, és használni nem tudja a képességhez mérten, semmit nem ér egy képzett ellenfél ellen.

Persze végül legyőzöm, hála a több, mint száz év tapasztalatának.

- Elismerem, jó vagy, Kölyök – mondom neki rajta hasalva, minden végtagját a földhöz szegezve.

- És egyre jobb leszek – próbál ledobni magáról, egyelőre kevés sikerrel.

- Ehhez még erősödnöd kell.

Válaszul csak elmosolyodik.

Látom a szemén, szívesen legyőzne az ájulatba taszítással, de hamar belátja, majd’ egy mázsányi adamantit csont ledobásához meglehetősen kevés még az izomzata. Tőlem pedig nem olyan erőt tud átvenni, mint Buldózertől, vagy Kolosszustól.

Majd villan egyet a szeme és megteszi. Még mielőtt elájulnék, látom, amint egy villanással és kénes füsttel eltűnik alólam.

 

(Vadóc)

- Yuhú, győztem! Legyőztem a nagymestert – ülök az ájult férfin mérhetetlen diadallal, miközben a többiek sorra sereglenek oda.

- Valld be, azért nem csak magadnak köszönheted – figyelmeztet McCoy, mire felállok és színpadiasan nekikezdek:

- Köszönöm Kurtnek, magának a legyőzöttnek… és… köszönöm az anyukámnak – tartom kezemben a képzeletbeli Oscart.

A kölykök elkezdenek nevetni, mint egy bagázsnyi bolond. Ehh, igazán eltávozhatna már ez a fanyar stílus…

Mindenki az eligazítóba – halljuk meg mindannyian a Professzor hangját fejünkben.

 

(Xavier professzor)

Mindenki képességének megfelelően érkezik, Vadóc pedig villanással jelenik meg… Loganen ülve.

Nem akarok az emlékeikbe nézni, hogy megtudjam, mi történt odakint. Úgyis látom a karmokat, a Loganre jellemző összehúzott szemeket a hívásom hírére. Értem.

- Mint arra számítani lehetett, az emberek minden mutáns ellen ellenszenvvel viseltetnek, a katonaság pedig megpróbálja néhányunkat használni a saját céljaira. Hatalmi váltások történtek a magas helyeken, s olyanok kerültek állami létesítmények élére, akik nem kaptak meg minden dokumentációt. Így öcsémet is kivették a kábító oldatból, hiszen ha rájönnének, hogyan lehet a képességét genetikailag kinyerni és a harceszközökbe oltani, megállíthatatlan katonákat hozhatnának létre, a tankokról nem is beszélve. Azonban senki nem hallgatott sem rám, sem az előző vezetőre…

- Nagyszerű – morran Logan durva hangja Vadóc alól. – Leszállnál, Kölyök?!

- A nevem Victoria – lengeti meg adamantit-karmait a lány barátom előtt.

Elég egy apró pillantás és máris elcsendesednek.

- Most vadásznak rá, mint annyiszor már. Oda kell mennetek és megállítani. Ha lehet, rá kell beszélnünk, hogy jöjjön ő is ide.

Mindig is idealista álmodozó leszel, igaz, barátom?

- Oké, ki jön? – fordulok a fiatalok felé. – Manó, készülj rá, hogy többeket viszel.

- Kurtnek hívnak.

- Vége a gyereknapnak, manó.

A kis kékség apró fintorok közepette szedi össze erejét, hogy sokunkat magával vihessen.

Kolosszus, Jégember, Ciklon és… Victoria lép elő szinte azonnal.

- Jean gyere, te is. Charles, te majd akkor gyere, amikor már lent van a sisakja és Jean fogja. Manó, bírni fogod, hogy vissza gyere érte?

- Natürlich!

Senki nem száll szembe a csapat döntésével, Charles pedig büszkén nézi, ahogy újabb bizonyítékát adjuk, hogy egy tervmegbeszélés alig pár percet vesz igénybe, hála a ki nem mondott szavaknak, melyekre összeszokottságunk folytán nincs már szükség.

 

(Farkas)

A hatalmas alak egyik katonát dobja el a másik után, mikor odaérkezünk. Eddigi útját – s ha engednénk a továbbit is – széthajigált rendőr- és katonai járművek szegélyezik.

Minden bizonnyal Charlest keresné, csak nem tud senkitől információt szerezni, hogy hol van, így dühe végtelenül tombol mindenen és mindenkin.

Szétzúzott gépek és testek, ez a Buldózer nyomvonala. Füst és vérvörös.

S most le kell szednünk róla azt az átkozott sisakot, ami védetté teszi az elmehullámok ellen, majd Jean-nek ki kell tartania addig, míg a Manó el nem hozza Charlest Skóciából. Voltak már könnyebb csatáink is.

Két-három kézjel elég ahhoz, hogy értsék, mi a dolguk. Vadóc már-már rutinosan ér hozzám, míg Ciklon és Kolosszus a maguk módján igyekeznek útját állni a robogó hústömegnek.

Széllökések és egy két mázsás vastömeg igyekszik megtorpantani Buldózert, míg én és Vadóc két oldalról rontunk rá. Két-három rugaszkodás és máris a fejénél járunk, s karmainkkal elkezdjük körbevagdalni a csatokat.

Persze folyamatosan ugrálunk, mert az ifjabbik Xavier folyamatosan kapdos felénk, miközben egyszerre igyekszik előrenyomulni és lábával odébb rugdalni Kolosszust.

- Szükséged van egy kis egérútra? – kérdezi mellette Kurt, majd elteleportál vele.

Jean igyekszik spórolni erejével, mégis kénytelen olykor Kolosszust odébb taszítani, vagy elvonni a hatalmas lábak alól.

Mi pedig ugrálunk ide-oda, de hozzá se férünk a sisakhoz, annyira hadonászik ez a behemót.

- Jól jönne egy kis segítség – kiáltom, hátha a lentiek meghallják.

És így is lesz, Kolosszus öngyilkos erővel ront a hatalmas lábnak, s pillanatnyi egyensúlyvesztést okoz Buldózernél. Nosza, én ki is használom, míg Vadóc lecsúszik, s úgy kell karmaival megkapaszkodnia a behemót hátán.

- Gyakorolj többet az erőmmel, kölyök – morranok rá, ahogy elkezdem csépelni a páncélozott kart, hogy ne rázza le őt.

- Még mindig Viktoria – morogja dühösen, ahogy visszakapaszkodik a helyére.

A következő csatot Ciklon oldja ki egy jól irányzott villámmal, melynek hála elpattan a billenőcsat.

- A fele már megvan – rikkantja Kurt, ahogy megjelenik a nyakon és az egyik csat felé nyúl.

A hatalmas mancs azonban lecsap rá, így kis küszködés után kénytelen eltűnni és messzebb feltűnni.

Manó, te sosem tanulsz meg csendben harcolni?

A következő pillanatban Buldózer állati bömböléssel megy neki a mellettünk levő bérház falának, melyet természetesen be is dönt, s habár a bent levőkkel nem törődik, célját eléri, Viktoriával mindketten lerepülünk a válláról.

Egymással szemben, hasonló testtartással emelkedünk fel, s a vadállati morgás is közös, mely torkunkból előtör.

- Elragadó látvány lehetek ilyenkor – mormogom.

- Ebből számítsd le az alakomat – kacsint felém, majd beiramodik.

Az emberek – lassan megszokott látvány – pánikkal az arcukon rohannak ki, mi pedig igyekszünk elkapni ezt a behemótot, mielőtt az egész bérházat.

 

(Vadóc)

Hát, félsiker, de megvan az ára. Farkas biztos fel sem veszi, de nekem kemény volt az a fal, már most sajgok, holnapra kék-zöld leszek. Persze kívül ez nem fog látszani, hála az önregenerációnak, de belül akkor is ezt fogom érezni.

Látom, amint Logan egy félméteres faltörmeléket használ dobbantónak, majd ahogy a következő lendületet az őrült vállán veszi, feje mellett elröpültében nyesi el a harmadik csatot.

Az ilyesfajta mutatványokhoz még jó párszor használnom kell a képességét…

- Hol van Charles?! – fordul végre felénk Buldózer, bátyja iránti vakgyűlöltétől hajtva.

Gratulálok, nagyfiú, sikerült összeraknod, hogy mi tudhatjuk, hogy a bátyád. Ezt a kérdést feltehetted volna pár tízezer dollárnyi kárral előbb is.

- Ha akarod, elviszünk hozzá – ajánlja Jean.

- Őt hozzátok ide, a drágalátos sisaksegédje nélkül!

- Az nem fog menni attól tartok. De ha velünk jössz, akkor megtanulhatod…

- A bátyámat akarom, hogy porrá zúzhassam, mást nem adhattok nekem! – indul meg most már kifelé az épületből Jean felé.

Néha értem, mit eszik rajta Cyclops. Most is áll, magabiztosan, tapodtat sem mozdulva, teljes bizalommal csapattársai iránt.

S nem is hagyjuk cserben. Kolosszus lepattan ugyan a lendülő lábról és oroszos nyekkenéssel, vad szláv káromkodásözönnel csapódik az aszfaltnak, de ezzel megadja a kellő időt, hogy egy lámpaoszlopról ráugorjak a nyakára és lemetsszem a negyedik csatot is.

Ororo pedig egy ügyesen irányzott szélviharral messzire röpteti a hatalmas fémlavórt.

A kis pszionistánk nem késik, azonnal bombázni kezdi elméjével az ifjabbik Xaviert, s a Dél-Iowai szellő kénszagot hoz felém.

Kurt elindult a Professzorért, s minden bizonnyal pillanatokon belül itt is lesznek.

 

(Xavier professzor)

Mikor Kurt feltűnik, tudom, itt az idő.

Egy pillanatot sem tölt Skóciában, a megbeszélt helyen vártam, hogy feltűnjék, s azonnal megyek is vele.

Ahogy megérkezem, látom, amint Jean sokkban tartja az öcsémet, Vadóc pedig bizonyára lemásolhatta a képességét, mert szilárdan tartja a hatalmas testet.

- Elég lesz, átveszem – mondom egyszerre a két nőnek.

Csapatom minden tagja körém gyűlik, hogy megvédjenek, ha kicsúszik a kezemből az irányítás.

- Szia, testvérem.

- Charles…

Emlékek rohannak meg, a kis Buldózerről, aki ha dühös volt, fék nélkül lódult meg az udvarunkon, s mindig nekem kellett megfékezni. Persze ez a sok megfékezés könnyeket és dühöt szült, immár ellenem.

Azonban még mindig folyamatosan megállítottam, így a düh lassan gyűlöletté csapott át.

Egész fiatalkorát gyűlöletben élte le, míg a Hydra el nem látta az elme-árnyékoló sisakkal.

Ez után engem kezdett üldözni, s végül be kellett zárnom. Majd minden kitörési kísérlete rajtam csorbult ki, én juttattam mindig vissza a nyugtató oldatba.

Öcsém, kérlek hallgass meg. Nem élhetsz idekint magányosan, egy ilyen mutánsellenes világban. Kérlek, gyere velem, végre szerető otthonra találsz, ahol megtanulhatod használni az erődet, hogy ne kelljen újfent és újfent megfékeznem téged.

Düh és gyűlölet hullámai ostromolják beszédem alatt elmémet, melyeket végül nagyon nehezen kíváncsiság és beleegyezés halk reménye vált fel.

Majd az egész szilánkjaira robban.

Tanítványaim sikolyai és kiáltásai rántanak ki meditatív állapotomból, s ahogy csukott szemeim felpattannak, látom, amint öcsém átlőtt koponyával, tehetetlen bábként zuhan hátra egy bérház újabb falát maga alá temetve.

 

(Jean)

Mindenki dermedten áll. Ennyiben nagyon is közönséges emberek tudunk lenni. Még én sem teszek semmit, nem nyúlok felé az elmémmel, nem lököm odébb, vagy húzom el Vadócot a leomló test alól. Bár itt lenne Scott. Ő sokkal gyorsabban reagál.

Látom, ahogy a zöld-fekete ruhás lány eltűnik a hatalmas test alatt. Olybá hat a dolog, mintha csak átesne rajta Buldózer.

A világ aztán meglódul a maga útján. A katonák mindegyike felénk irányozza a fegyverét és igyekeznek körbevenni minket. A Professzornak meg sem kell szólalnia, tudjuk, el kell menekülnünk innen.

Farkas, mint mindig, most is átveszi a vezető szerepet.

- Mindenki ide – kiáltja, s ugrik, hogy Vadócot védje az esetleges golyózáporban.

A most már élettelen mutánst kissé kegyeletsértő módon vágja, löki odébb, hogy a két hatalmas láb lekerüljön magatehetetlen csapattagunkról

Én a Professzorral indulok oda, s mindketten kiterjesztett tudati falunkkal álljuk útját a lövedékeknek. Pár pillanat alatt úgy néz ki elmefalunk, mintha golyókból alkotott gömb venne minket körül. Az emberek most nincsenek tárgyalóképes hangulatban.

Ciklon heves szélviharral érkezik közénk, olykor elámulok rajta, hogy egy forgószéllel olyan hatást tud elérni, mint a mi elmefalunk, csak esetében a golyók nem állnak meg a levegőben, hanem folyamatosan felfelé haladva ártalmatlan kirepülés után lepotyognak pár száz méterrel odébb.

Kolosszus szintén nagyon hamar ott terem Vadóc mellett, s ha Farkas a húsfal, melybe lényegtelen, hány golyó csapódik, akkor is rendületlenül áll, akkor ő a fémfal, mely védi társnőnk testét.

Mikor mindannyian odaérünk és megérintjük egymást, a jó ég tudja honnan, előtűnik egy pillanatra árnyék, majd azonnal repül is velünk Skóciai intézetünk felé.

 

(Kitty)

Ahogy a csapat visszatér, szinte érzem felőlük, hogy nem az az egyetlen bajuk, hogy Vadóc ájultan hever Logan karjaiban.

Azonnal a jól felszerelt gyengélkedőbe viszik, persze én sem maradok le tőlük. Még előbb is érek oda, falakon át.

Logan tőle meglepő gyengédséggel helyezi az ágyra az ájult lányt.

- Logan, mellette kell maradnod – mondja neki a professzor. – Az a szörnyű súly minden szervét megnyomta. Ha úgy veszti el a képességedet, belehal a sérüléseibe. Újból és újból át kell vennie az erődet öntudatlan állapotban is, különben elbúcsúzhatunk tőle.

- Mein Gott! – szörnyülködik Kurt.

- Nyugodj meg – lépek mellé és vállára teszem a kezem. – Lehet, hogy Logan kibírhatatlan, amikor órát tart, de ha valakire figyelni kell, akkor nem képzelhetsz nála jobbat.

- Akkor élvezd ki a szünetet, Kölyök – morran a nevezett.

Ritkán látom aggódni, most mégis megteszi.

- Rendbe fog jönni – teszem az ő vállára is kezemet. – A képességed mindenképp megmenti, ne félj.

Megígértem Lens-nek, hogy ott leszek a délutáni edzésen, így nem tudok tovább maradni.

Ahogy a gyakorlóudvar felé tartok, igencsak elgondolkozom a változásokon, amiket az elmúlt év hozott.

Sosem hittem volna, hogy a Testvériség megmaradt tagjai itt lesznek köztünk. Igaz, Mystic távol van, nem tudom, hol intézi dolgait, s mit tervez, de az egy év alatt Lens éles esze vezette a kis csapatot, s így egyre inkább látták és meg is értették, hogy az emberek mennyire mutánsellenesek. Nehezen megértette Haspókkal és Varanggyal, hogy velünk kell tartaniuk és megtanulniuk a szabályok és rendszeresség előnyösségét.

- De McCoy tanbá’ – hallom Frank mély dübörgő hangját – Hogyan lehet ezzel a képességgel kezdeni valamit?

- Eddig is boldogultál vele – mosolyogja a hatalmas kék lény.

Mi lenne, ha Kurt apja lenne? Biztos jobb családi élete lenne a mi kis árnyékunknak…

- Ja! Megfogtam valamit és elhajítottam. Nagyon nagy képesség – dühöngi a nagydarab fiú.

- Én emlékszem másra is – lépek oda a gyülekező csapathoz. – Amikor Mexikóban megállítottad azt a hatalmas repülőt és közben egy centit sem csúsztál hátrébb a talajon. Hidd el, jó rálátásom volt a földön fekve…

- Ezt hogy érted?

- Úgy érti, hogy úgy néz ki, olyan képességed van, hogy ha eldöntöd, hogy nem lehet elmozdítani téged, akkor meg tudsz állni bármilyen súlyú és erejű tárgy ellen.

- Valóban? – néz maga elé a fiú, majd pár másodpercnyi gondolkozás után lelkesen és fülszaggatóan kiált fel: - Valóban! Hiszen ezt csináltam a show-ban is!

- Így van – érkezik meg Scott. – És ezt lehet fejleszteni, minél gyorsabbá tenni az elhatározásodat, kitapasztalni, mekkora az a lendület és tömeg, amit jelenleg meg tudsz állítani…

- Értem…

Hiába, ennek a fiúnak mindig kicsit nehézkes volt a feje. De azért nem ostoba.

Hatalmas földrengés sújtja a fennsíkot, pillanatok alatt az óra minden résztvevője a fenekére ül – Lens vigyorogva sétál be. Láthatóan élvezi az erejét.

- Kezdődhet az edzés? – jön be vigyorogva, X-ruhájában.

Szó, ami szó, előnyére vált, hogy levette végre azt a hivalkodó maskarát. Így már nem lázadozó kamasznak, hanem komoly erővel bíró fiatalnak néz ki, ami lassan válik is belőle. Persze ha edzésen kívül futunk össze, még mindig az „I will rock the world” feliratú pólóját viseli…

- Fiam, te sosem szoksz le a belépőidről, igaz? – dörmögi felé McCoy, majd végignéz a kis csapaton.

- Dehisz még nincs is itt mindenki – szól közbe aggodalmasan Bobby.

- Nem is lesz. Mint látjátok, most kevesen vagytok itt, s ha körbenéztek, mindenki a természet erőit tudja uralma alá hajtani.

S valóban, rajtam és a Bestián kívül csupa természeti erővel bíró társunk van itt, Jégember, Ororo, Amara, Elektro, Lens, Roberto.

- A többieket egy-egy készséges társatok vitte el és rejtette el egy-egy pontra. Van, akit csak meg kell találnotok, van akit ki is kell szabadítanotok valamilyen természeti erő fogságából. És vannak, akiket csapattársaink is védenek, figyeljetek oda, ki az áldozat és ki az ellenfél, ez nem mindig egyértelmű. A csapatot Kitty fogja vezetni, rá fér egy kis vezetési gyakorlat.

Ez övön aluli volt, Tanár Úr – gondolom fintorogva. – A gépjárműveket szabadosan kezelem, de majd meglátja, egy csapatot igenis baleset nélkül vezetek el…

Most értem csak meg, hova vitte az iménti beszélgetésből Haspókot Kurt.

 

(A skóciai Warren-kúria biztonsági terme)

- El kell ismernünk, a mi kis Árnymacskánk ügyes csapatvezető lesz egy kis gyakorlással – mondja már-már büszkén a nagy kék testű tanár a tolószékhez kötöttnek.

- Igaz, mindenki hallgat rá és érthetően, nem túlmagyarázva beszél. Senkinek nem kell elismételnie a teendőjét, mindenki azonnal megérti. Ezek nagyon jó jelek. És a legfontosabb: nem akar mindenáron beavatkozni, ha tudja jól, neki mindent látnia kell, nem mehet oda egyik taghoz sem. A jó vezető egyik ismérve, hogy tudja, mikor kell kívül helyeznie magát az akción.

Éppen látható, amint Ciklon viharfedezetében a lány képességét használva behatol egy üvegépítménybe, melyen egyik csapattag ereje sem fogott volna.

- S most is, míg neki használnia kell a képességét, megoldja, hogy más lássa az összes csapattagot egyszerre, s szólhasson neki, ha támadás éri őket. Nagyon ügyes – értékel tovább a volt gimnáziumi tanár. – Több ilyen edzés kellene, mikor nem használhatják a kommunikátort.

A következő csapattagot…

 

(Kitty)

… Lens meglepően összeszedetten és jól csinálja, amit kérek tőle.

 Tudom, nem könnyű feladat neki és Ororonak összedolgozni ilyen hosszan, de ahogy a fiú kiszakítja a fal alapjait a földből, s egy apró rengéssel „felugratja” a térelválasztót, a viharúrnő egy-egy erősen irányított szélfolyammal tartja azokat a levegőben, míg Napfolt átsuhan a szélcsatornán és székestül kihozza a tömör acélszékhez kötözött Kurtöt.

- Ezt jól csináltuk, srácok! – ugrok örvendezve kis csapatom körébe, kisé meglepve őket, ahogy áttűnök mindegyikükön kuncogva.

- Farkas sosem dicsér senkit munka közben – jelenti ki Ororo, nem tudni, helytelenítően, vagy csak úgy.

- De egy jó csapatnak kell az elégedettség kimutatása – válaszolok neki vidáman és remélem, hogy a kemény edzőnk nem nézi a gyakorlatot a kamerákon át.

 

(A skóciai Warren-kúria Nagykönyvtára)

- Jól csinálja – jelenti ki Ciklon elismerően órákkal később Xaviernek. – Kemény iramot diktál és céltudatos, de senkit nem feszít túl.

- És egyben tartja a csapatot. Láttuk, hogy Bobby felvetette a kettéválást, hogy gyorsabban végezzetek, de Kitty nagyon ügyesen látta meg, hogy eredményesebbek lestek most, ha minden természeti erő ott van minden helyszínen és számolhat vele. Egyébként… jól áll a zilált haj – kuncogja el magát a tapasztalt elme-mutáns.

A viharúrnő egy nőies fintor után elneveti magát, majd odalép az intézet mindenkori vezetőjéhez.

- Gondolom, nagyon fáj…

- El sem hiszed, mennyire. Éppen megláttam benne a megbocsátás, a hozzám csatlakozni akarás szikráját, amiért harminc éve dolgozom, és erre… Az emberekben is hatalmasat csalódtam. Nem egyszer bizonyítottuk már nekik, hogy képesek vagyunk megoldani a mutáns-problémákat, de nem bíznak bennünk. Nem bíznak benne, hogy megoldjuk… vagy azt hiszik, „fegyverkezünk” azzal, hogy mindenkit befogadunk.

Charles dühe most kavarog a szobában, a tölgyfaajtó keserves nyikorgással, s hangos döndüléssel csapódik be, az egyedül jelen levő Ciklont pedig heves fejgörcsök kínozzák az idegen dühtől, mely hullámot vet az ő elméjében is.

Ennek azonban pár perc alatt vége, nemhiába a leghatalmasabb és legtapasztaltabb élő mutáns az Intézet vezetője. Tudja jól, haragját sem a környező tárgyakra, sem a környező személyekre nem zúdíthatja.

- Professzor… - lép mögé a fehér hajú afrikai nő, s apró masszírozó mozdulatokkal kezdi nyomni a nagy fiktív súlytól megereszkedett vállakat. – Nézzen körül, egy új helyen, teljesen eltérő szemléletek között vagyunk. Itt barátságosak velünk, s olyanok is velünk vannak, akiket nem látott Apokalipszis elméjében, hogy velünk lesznek. Ön… és mi, elismerem… egy nagyszerű úton vezetjük a fiatalokat, amellyel hozzon bármit a jövő, boldogulni fognak. Mindannyian önből merítjük az erőnket, nem hagyhatja el a saját hitét, melyért annyi, de annyi éven át harcolt keményen.

A nő elgondolkozik, hogy talán azok a súlyok nem csak a professzor képzeletében léteznek. Elég régen ismeri már Charles Xaviert ahhoz, hogy el tudja képzelni, ezeket a súlyokat ő fizikai súlyoknak érzi a vállán. S most azok a vállak kisé megemelkednek kezei alatt, az elgondolkodó, magába roskadt tartás ismét egyenes lesz.

A nő enyhült szívvel, boldogan nézi a ködbe bukó napkorongot.